Mivel ez most aktuális ezért írok róla, nehogy feledésbe merüljön a zsúfolt napok közepette. Szóval a vakolás már egy igen jó iránymutató a ház készültségi fokán mérve. Lehet géppel, zsákos, vagy kevert anyaggal ill lehet kézzel vakoltatni. A zsákos anyagot halandó embernek nem lehet megfizetni. A gépi vakolásnak a lényege, hogy nagyjából álandó állagú, összetételű anyag kerül felhordásra a falakra. Szépen be lehet tenni a negatív, pozitív éleket a falalkba. A kézi vakolásnál már ezek az él berakások nem annyira mennek, de ez nem gond, mert ezt a festő is be tudja tenni és a végeredmény "ugyan az" lesz. A vakolóanyag mész + homok + víz + cement. A mészből jó sokat rendeltünk, párom említette is, hogy ha ennek a felel megmarad tuti belefojtja a mesterurat aki berendeltette velünk.
Ami még érdekes, hogy létezik vakolaterősítő háló, ami arra hivatott, hogy a ház kissebb mozgásait, főleg, ha új építésű akkor kimozogja és nem repedezik meg a vakolat. Ilyet téglaházak esetén a sarkokba szoktak tenni ahol a válaszfalalk összefutnak a teherhordó falakkal ill a szerelővájatokba a falakon (víz, villany) valamint a kémény köré, ha úgy van. Nem egy drága dolog, 10e-ft 50négyzetméter + a ragasztó (nálunk csempe) kb 2 zsák szintén 4-5e ft.
Szóval legyenek bent a hálók legyen egyenletes a vakolás,meg legyen derékszög (főleg a fürdőszobában ha sarokkád lesz), szintek stb stb. Mi figyelünk sas szemekkel : )